Raposa Norbert

Legtöbbször valamilyen önös okból kezdünk el futni. Lelki vagy testi problémáink akadnak, amire gyógyírként a futást találjuk, vagy egyszerűen csak menő futni, jobban akarunk kinézni, tetszeni valakinek, ki tudja? Nem is fontos, hogy miért kezdjük el, mert sokkal érdekesebb, hogy miért is futunk. Azért futni pedig, hogy azzal másokon (is) segítsünk felemelő érzés. Ilyenkor minden […]

Morvay György

Célom, hogy segítsem azokat, akik bizonyos egészségügyi, vagy egyéb problémáik miatt akadályokba ütköznek a mindennapok során, vagy nincs lehetőségük a teljes életre. Ezért neveztem  az Union Csapatával az Ultrabalatonra, ahol lehetőségem lesz a KézenFogva alapítvány támogatására. Így  olyan embereket, támogathatok, akiknek igazán szükségük van rá.

Mészáros Balázs

Mészáros Balázs

A sport mindig is jelentős szerepet játszott az életemben. Szabadidőmben rendszeresen járok futni és ha időm engedi focizok, biciklizek is. A tavalyi évhez hasonlóan csapattársaimmal idén is részt veszünk az ULTRABALATON versenyen. Az idei Balaton kerülést viszont egy nemes cél érdekében szeretnénk teljesíteni, mert idén a csapattársaimmal együtt adományokat szeretnénk gyűjteni a KézenFogva Alapítvány fogyatékos, […]

Kozma Klaudia

A sport szeretete nálam nem gyerekkorból ered, egészen 2014-ig kellett erre várnom. Ekkor kezdtem el célokat kitűzve rendszeresen futni. Még abban az évben lefutottam az első félmaratonomat, majd a maratoni távot is sikerült teljesítenem. Az azóta eltelt időszakban is nagyon sok dolgot köszönhetek a sportnak és ezen belül a futásnak. Megtanultam, milyen valóban elmenni a […]

Horváth Kata

Horváth Kata

Sosem szerettem futni. Most sem szeretek. De futok. Futok, mert legyőzhetem magam, kitolhatom a határaimat a végtelenségig. A futás segít megismerni magam és segít, hogy legyenek teljesítendő céljaim a sportban. Pár éve kezdtem el futni, majd egy súlyosabb gerincprobléma megoldása és egy rehabilitációs szakasz következett az életemben. A futás volt az, ami visszahozott a mozgás […]

Heffner Katalin

Egész életemben a munkám által mindig segítő, támogató feladatokat láttam el. Nagyon fontos számomra mások segítése, támogatása, a körülöttünk lévő folyamatok, dolgok előremozdítása. Életem fő vezérelve, hogy nincs lehetetlen. Pozitív életszemléletemmel igyekszem mindig a jó dolgokat meglátni, megtalálni az életben. Ebben a szemléletben nevelem 15 éves vízilabdázó fiamat is, akit talán azért kaptam „ajándékba”, hogy […]

Deák Dorina

Egy társadalom onnantól lesz egész, mikortól megtanulja elfogadni és megbecsülni az egyének különbségeit. Dolgozhassanak a fogyatékos emberek is. Csapattársaimmal azt szeretnénk elérni, hogy ez teljesüljön, ezért szeretnénk adománygyűjtésünkkel segíteni munkájukat. A KézenFogva Alapítvány 1993 augusztusa, azaz megalakulása óta célul tűzte ki magának a fogyatékos emberek segítését támogatását. Kérlek, segíts, hogy teljesítsem a kitűzött adománygyűjtési célomat, […]

Boros Péter

Boros Péter

A KézenFogva Alapítvány a fogyatékos, megváltozott munkaképességű ember nyílt munkaerő-piaci elhelyezését végzi. Csapattársaimmal nekik szeretnénk adományokat gyűjteni. Kérlek, segíts, hogy teljesítsem a kitűzött adománygyűjtési célomat, tegyük együtt boldogabbá a fogyatékos emberek életét. A segítség mértéke rajtad áll. Egy-két ezer forint segítség is már előre lendítheti ezt a fontos célt! Köszönöm!

Bődi László

„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.” Muhammad Ali

Molnár Mária

A KézenFogva Alapítvány egyik küldetése, hogy segítse a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci integrációját, többek között foglalkoztatási tanácsadással, munkaközvetítéssel, mentori tevékenységgel. Adománygyűjtéssel szeretnék hozzájárulni az Alapítvány céljaihoz. Úgy gondolom, hogy mindenkinek esélyt kell adni a munkára, ha el tudja látni az adott feladatot. Sok megváltozott munkaképességű személy rendelkezik szakmai tudással, de többen nem tudnak elhelyezkedni vagy […]

Iratkozz fel hírlevelünkre itt!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close