Balogh Julio Lajos

Biciklis csapatunk minden tagja szerencsésnek mondhatja magát. Elmondhatjuk, hogy életünkben a munkavégzés nem csupán a fizetésről szól, hanem ennél sokkal többről: emberi kapcsolatokról, egy közösséghez való tartozásról és az önálló élet lehetőségéről. A fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek ezektől az alapvető szükségletektől is meg vannak fosztva, amikor nem találnak megfelelő munkahelyet. Ez volt a motivációm […]

Buffin Blandine

Szeretek kerékpározni csak úgy, de ha egy olyan ügyért tekerhetek, ami számít, még motiváltabb vagyok.

Miskolci Gábor

A KézenFogva Alapítvány hiánypótló tevékenységet végez, amikor fogyatékos fiatalokat karol fel és valódi, értékteremtő munkához segíti őket. Azt remélem, hogy a biciklis akciónkkal mi is lendületet tudunk adni nekik. A célunk, hogy legalább 5 pályakezdő fogyatékos embernek segítsünk az elindulásban. Én is vállaltam, hogy a Tour de France ideje alatt letekert kilométereimmel segíteni fogom csapatomat, […]

Fedor Mariann

Csiniben két keréken Marketing területvezetői feladataim mellett a magánéletben is keresem az izgalmas kihívásokat, így eddigi életem során sok mindent kipróbáltam a bungee jumpingtól a madagaszkári önkéntes munkáig. Most egy újabb nagyszerű ügy mellé szeretnék állni, mégpedig egy személyes vállalással: a Tour de France ideje alatt minden nap (amikor nem vagyok szabadságon, azaz 11 napon […]

Grégory Saussez

Letekerni több mint 3500 kilométert, első hallásra nem tűnik nagy erőfeszítésnek. Csapattársaimmal elhatároztuk, hogy a Tour de France ideje alatt minden nap a munkába tekerünk, hogy így megvalósíthassuk ezt a célkitűzést. Tudván, hogy ezzel a „kis” erőfeszítéssel segíthetjük néhány ember munkába állását, akik számára ez egyedül nehezen megoldható, még inkább kicsinyíti azt a mindennapos áldozatot, […]

Valentini Mária

Biciklivel a munkába? Pár evvel ezelőtt könnyebben mondtam volna, hogy „hát persze”. Ma azonban HR-esként sokszor oda kell figyelnem az öltözködésre, pl. az interjúk miatt. Vagyis a biciklis munkába járás nem kis logisztikát fog igényelni az elkövetkező 3 hétben. Mégis nagyon jó érzés egy kis erőfeszítést tenni egy jó ügy érdekében. A kilométerek száma is […]

Bordás Dóra

A KézenFogva Alapítvány hiánypótló tevékenységet végez, amikor fogyatékos fiatalokat karol fel és valódi, értékteremtő munkához segíti őket. Azt remélem, hogy a biciklis akciónkkal mi is lendületet tudunk adni nekik. A célunk, hogy legalább 5 pályakezdő fogyatékos embernek segítsünk az elindulásban. Én azt vállalom, hogy a csapatunk közös céljából, a 3540 kilométerből, a lehető legtöbbet biciklizem […]

Nagy Géza

Kuróczi Levente

Pálok-Ney Attila

Pálok-Ney Attila vagyok, évek óta bringával járok munkába. Idén ez a Cofidis Magyarországi Fióktelepe és a KézenFogva Alapítvány jóvoltából külön értelmet is nyer. Közös célunk, hogy legalább 5 pályakezdő fogyatékos embernek segítsünk abban, hogy valódi, értékteremtő munkához segítsük őket. Én azt vállalom, hogy a Tour de France ideje alatt is minden nap biciklivel megyek majd […]

Iratkozz fel hírlevelünkre itt!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close